Már megint olyanokon agyalok, amik nem helyesek..de egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből, aztán figyelj, fokozódik, vajon mások is így vannak? Nem tudom, de régi dolgokon, amikről elmondhatjuk hogy túlvagyunk, túléltük, címkéket kéne rá nyomni. Az kész, annyi volt, lejárt a szavatossága, újrahasznosítani sem lehet. Az agyban nincs ilyen funkció? És ha van hogy kell kezelni? És ha nincs, miért nincs? Mindjárt fél kettő, hümmögök csak, nem jó az elalvóm, még az Eldorádómat is megírtam, ójaj ha ez így folytatódik, jöhet az érvelés?, de legalább nyugodtan aludnék, holnapra azaz mára semmi dolgom sem lenne csak takarítani.. jahogy ma azt sem tettem meg, mert nem volt kedvem. Igazából semmihez sincs kedvem. Ha van is, az csak pillanatnyi, az egyik pillanatban látni kéne hogy milyen elképesztő módon lelkesedek, aztán.. eltűnt, de hová? Hová bújnak ezek a rejtélyes micsodák? A motiváció, a célok, az álmok, mondd, hová tűnnek. Keresem őket de hiába, semmi, úgy érzem az egész létem egy fikarcnyit sem ér, mire mennek velem mások? Mihaszna, semmirevaló. És tényleg csak abból áll a hetem hogy felkelek, túlélek, majd alig várom hogy visszafeküdjek az ágyba. És hogy ha olvasnék nem tudok, de mikor tudnék nincs kedvem? Miért nem tudnak gördülékenyen menni a dolgok? Már évek óta csak akadályokba ütközöm, talán azóta vagyok ilyen? Vagy ennyire megviselt apu/kicsimama halála? Vagy csak ennyire szétesett a család? Vagy csak szimpla egyszerűséggel már nem vagyok gyerek?
Elkeserítő.
Ergo, milyenek a mai fiatalok? Sok negatívumot tudott mondani mindenki, viszont pozitívat.. csak kattogott és kattogott az óra, mindenki elnémult. De aztán később írtunk valamelyest ehhez a rovathoz is ;]
Úgy döntöttem, hogy a mai napon szabadnapot veszek ki, való igaz, rég voltam állatkertben, de ha már megadatott ez a lehetőség hogy egy nem tanítási nap van, ráadásul péntek, akkor mégis.
Kúrálom magam, ez amolyan "feküdj sokat" betegség, hát úgy lesz. (?)
Kedvem volna főzőcskézni.
Egy napom van beadagolni az anyagokat hétfőre, na jó másfél. Mindenből az utolsók utolsója, mégis, most jön csak a neheze, bár valahol tudom hogy lesz ennél rosszabb is, vagy csak.. a megszokás?
Anyával hétfőtől szerdáig Sex & The City kötelező jelleggel, ha más nem, legalább ez megmarad nekünk, mint közös esti program, már ha időben hazaesek, ha-ha.
A nadrágok csak úgy potyognak le rólam, már nem tudom mit csináljak, sehogy sem jó.
Ha minden igaz június 11-én kezdem az első munkanapomat, már izgatott vagyok, tudom hogy muszáj, és igen, jó lesz - ki fogom bírni. Kénytelen leszel, gabi. Az iskolának igazán vége lehetne már, tele a hócipőm, mindenki most cicózik, amikor már pont hogy nem kéne. (vagy csak szerintem nem?:$)
Tegnap sírva kacarásztam, én voltam a súgó Anyának, kétségkívül ő is élvezte, nagyon mulatságos volt... most pedig várunk, hagyni kell forrni a dolgokat.
Ami engem illet, a beadandóimat feltétlenül pótolnom kell, ez van ha mindent a végére hagyok, tipikus.
Szörnyen fáj a fejem.
Nem tudom,jól hangzik,de most tényleg.. nem túl kockázatos? Azért még körbeérdeklődöm,az ember tényleg önző egy teremtés. Vállalhatatlan,amilyen vagyok,illetve amilyen lettem,lassan pont egy hete,nem tudom mi van velem. Mi van velem? Nem is én vagyok,de ez leírhatatlan,olyan érzés fogott el,hogy az egész világot áttudnám ölelni,és boldog voltam,még a földrajzot is idétlen mosollyal tanulgattam,6-7órán keresztül,ismét alvás nélkül mentem iskolába,gabi kicsinálod magad,kipurcansz egyszer..jó jó tudom,abba hagyom. Csak hogy innen már nincs lejjebb,vagy ha van,azt csak pár év múlva ízlelhetem meg igazán. Olyan aranyos,és szívből nevetek,ő is nevet,gabci te tökéletes harmóniában vagy magaddal.
Na és képzeld el [...]. Jaj úgy örülök hogy végre kiszerettél belőle! Én is. Minden okkal történik,ezt x-kszel is megbeszéltem,hogy ez az egész csak úgy jön..magától,sutty,az öledbe pottyan. Később már észre sem veszed,egész nap csak rá gondolsz,róla áradozol megállás nélkül. Szörnyű vagyok. Picit rosszul éreztem magam.
Ötöst kaptam matekból.