Már megint olyanokon agyalok, amik nem helyesek..de egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből, aztán figyelj, fokozódik, vajon mások is így vannak? Nem tudom, de régi dolgokon, amikről elmondhatjuk hogy túlvagyunk, túléltük, címkéket kéne rá nyomni. Az kész, annyi volt, lejárt a szavatossága, újrahasznosítani sem lehet. Az agyban nincs ilyen funkció? És ha van hogy kell kezelni? És ha nincs, miért nincs? Mindjárt fél kettő, hümmögök csak, nem jó az elalvóm, még az Eldorádómat is megírtam, ójaj ha ez így folytatódik, jöhet az érvelés?, de legalább nyugodtan aludnék, holnapra azaz mára semmi dolgom sem lenne csak takarítani.. jahogy ma azt sem tettem meg, mert nem volt kedvem. Igazából semmihez sincs kedvem. Ha van is, az csak pillanatnyi, az egyik pillanatban látni kéne hogy milyen elképesztő módon lelkesedek, aztán.. eltűnt, de hová? Hová bújnak ezek a rejtélyes micsodák? A motiváció, a célok, az álmok, mondd, hová tűnnek. Keresem őket de hiába, semmi, úgy érzem az egész létem egy fikarcnyit sem ér, mire mennek velem mások? Mihaszna, semmirevaló. És tényleg csak abból áll a hetem hogy felkelek, túlélek, majd alig várom hogy visszafeküdjek az ágyba. És hogy ha olvasnék nem tudok, de mikor tudnék nincs kedvem? Miért nem tudnak gördülékenyen menni a dolgok? Már évek óta csak akadályokba ütközöm, talán azóta vagyok ilyen? Vagy ennyire megviselt apu/kicsimama halála? Vagy csak ennyire szétesett a család? Vagy csak szimpla egyszerűséggel már nem vagyok gyerek?
Elkeserítő.
